"Nil nocere"-Ne árts
Engedd meg, hogy egy kicsit szakítsak a hagyományos marketing megfogalmazásokkal.
Az elmúlt években ugyanis a tudomány jelentősen átformálta azt, amit eddig a manuális kezelésekről gondoltunk. A korábbi meggyőződéseken alapuló narratívát, felváltotta egy bizonyíték alapú modern szemlélet. Ez pedig végre elhozta magával azt a tudományos letisztultágot, amit a szakma már régóta megérdemelt.
Veszített-e az értékéből a szakszerűen végzett masszázs? Nem, erről szó sincs.
Csupán új elméleti alapokra helyeztük, mert a hatékonysága nem a testünk "helyrerakásában" vagy "szétnyomásában" rejlik, hanem az idegrendszeri újraszabályozás során valósul meg.
Elegendő-e önmagában mozgásszervi panaszokra? Ritkán.
A masszázs egy szuper és egészséges módszer, amely jelentős közérzetjavító és fájdalomcsillapító hatással bír. Pár dolgot azonban mégis fontos leszögezni.
A kiváltó okokat (pl. helytelen mozgásminta, izomgyengeség, degeneratív elváltozások) nem tudja ellensúlyozni.
Ilyenkor örömmel ajánlok magam helyett más szakembert, aki 10-ből 9 esetben egy gyógytornász lesz.
Miért tartom fontosnak mindezt leírni?
Mert a masszőri egy segítő szakma és masszőrnek lenni is felelősség. A szakmaiság egyik megkerülhetetlen része az érthető és őszinte tájékoztatás, amely olykor többet segíthet, mint maga a kezelés.
